Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
Archívum
2008
2008. március 15.
2008. március 15. képgaléria
2008. március 15. képgaléria/2
 

2008. március 15.

Március 15-i ünnepély a béri gyülekezetben

Négy év óta először volt községi ünnepély március 15-én, Béren. Thuránszky István, a gyülekezet lelkésze kezdeményezésére összefogott a polgármesteri hivatal, az iskola és az evangélikus gyülekezet. Lelkesítő szavaira ünnepi felvonulás szerveződött a gyülekezeti háztól az iskoláig. Fehér lovon nemzeti lobogóval Rácz Samu vezette a menetet. Őt követte a tisztelendő úr, kezében tartva a kötőféket, seregnyi gyerekkel a lovas szekér derekában. A bakon Hatvanból érkezett vendég diák fújta trombitáján a negyvennyolcas nótákat. Felváltva énekelt vele Valéria tisztelendő asszony által betanított gyülekezeti gyermekcsoport. Színes és fülnek is kellemes, szívet vidámító menettel érkeztünk az ünnepély helyszínére. Matics János polgármester fogadott bennünket. Ünnepi köszöntőt mondott Thuránszky István. Negyvennyolcas katonadalok, majd Matics János polgármester ünnepi beszéde következett. Emlékezés volt ez a méltó elődökre, 1848-49 hőseire, valamint buzdított a jelen tevékeny alakítására. A béri gyülekezet fiataljai Petőfit, Madáchot idézve emelték a nap fényét. Thuránszky István igaz tanítással, emlékező és buzdító gondolatokkal emelte szívünk a Mindenhatóig. Az ünnepély hátterét, az iskola teljes oldalát beborító, 1848-49 nagyjait ábrázoló képek adták. Helyi vállalkozó Kozma Gergő anyagi támogatásával és tevékeny munkájával került ki a díszlet. Újabb példája az összefogásnak. Az Első Független Magyar Minisztérium, Kossuth, Széchenyi, és a mártír tábornokok jelentek meg előttünk. Az ünnepély után a hivatal dolgozói és az iskola tanítói láttak vendégül minden jelenlévőt. A gyülekezet finom ebéddel várta a meghívott vendégeket, a szereplőket és a gyülekezet tagjait. Ebéd után még megannyi program és élmény várt a gyerekekre és vendégekre. Felidéztük a 2007-es nyár 1. B. E. Gy. élményeit és képeit. /1. Béri Evangélikus Gyermektábor/ Jelen voltak a táborban szolgálatot teljesítő lelkipásztorok és feleségeik, valamint a foglalkozásokat vezető tanárok. Többek között Jób Emese is, aki lelkipásztor férjével, Albert Gáborral, három lányával és karácsonykor született kisfiával érkezett. Gyönyörű hangjával és kobzos kíséretével kápráztatott el bennünket, bevonva a jelenlévő gyerekeket, fergeteges hangulatban énekeltette meg őket. Ebéd után estig lehetett még lovagolni, lovas kocsizni, íjjal lőni és kirándulni. Felemelő és tartalmas nap volt, köszönjük. Pantali Sándor

Társoldalak
Cigány Tábor
2. BEGY
Október 23.
Húsvéti köszöntő
Lelkészi jelentés a 2007
Lelkészi jelentés a 2008
 
Képek

Indulás a gyülekezeti háztól
Thuránszky István vezetésével
Sarogjában az apró népség
A menet élén lovas viszi a nemzetiszín lobogót
Trombita és énekszó hangjaival vonulunk az iskola felé
Trombita és énekszó
Felemelő gondolatok
Az ünnepi ebéd után Joób Emese előadása
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster