Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
Archívum
2008
Húsvéti köszöntő
 

Húsvéti köszöntő



**Húsvéti köszöntő**
"Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával." 1. Kor. 5, 6-8.

Ünneplő Gyülekezet! A keresztény vallás kialakulása folyamán a legelső megünnepelt esemény a feltámadás volt. Vasárnapról vasárnapra összegyűltek az első keresztények, ezzel a zsidó szombatünneplésen túl a keresztény hit -a Feltámadottban való hit– lényegét hozzáadva az Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében való hithez. A hit is változik, fejlődik, új felismerésekre ébred az életet irányító, az életbe beavatkozó Isten cselekedeteinek értelmezése során. (Ha mindig azt hiszed, amit mindig is hittél, akkor mindig az maradsz, aki mindig is voltál.) Ugyanis a Seregek Ura Jézus Krisztusban beavatkozott az embervilág életébe. Sokak szerint kéretlenül (Graffiti: Jézus meghalt érted, de ki kérte erre, de valójában egyedüli menekvésül annak, aki hitén újítani tudott. Kellő alázat nélkül Isten ugyan beavatkozhat az életedbe, de a te hited, látásod nem fog megváltozni: sértett leszel vagy megbotránkozol Őbenne.

Jézus születésével Isten újat kezdett a világgal, ez az új pedig akkor végeztetett el, amikor Jézus kilehelte lelkét a kereszten. A feltámadás ténye (eseményként senki nem élte meg) pedig ennek az egészen újnak hitelesítése, megpecsételése, Isten adta katarzisa lett. A katarzis megtisztulás: a Feltámadottal való találkozás tisztította meg a tanítványokat félelemtől, kishitűségtől, ez hozta csak meg azt az új életlátást, amit a Jézussal járás során tanultak, aminek tanítványai voltak. Így lettek halált megvető emberek.

A korinthusi gyülekezetben azzal dicsekedtek, hogy Jézus halála és feltámadása minden bűntől megtisztít, maradhatunk a régi emberek, nem kell harcolnunk az óemberünk ellen, mert Isten így is elfogad. Nem jól dicsekedtek ti!-mondja Pál felháborodva. Gondoljunk a nagy lakodalom példázatára, ahol Jézus azt mondja: aki nem visel fehér ruhát, azt kidobják. A feltámadás katarzis: megtisztít, új fehér ruhát ad ránk. Nem a régit mossa tisztábbra, hanem újat, patyolattisztát ad (régi ruhára sem varrnak új foltot, és újbort sem töltenek régi tömlőbe).

"Nem jól dicsekedtek ti!" Ti korinthusi zsidók, gondoljatok a zsidó ünnepre, a Kivonulásra emlékeztető kovásztalan kenyerek ünnepére! (olvass utána 2. Mózes 12. és 13. fejezetben!) Jézus a páskabárány! Az Ő vére által váltattunk meg, ahogyan az egyiptomi zsidók elsőszülöttjei akkoriban! És ahogyan kínos alapossággal takarítanak ki az ünnep előtt minden kovászos morzsát az ünnepre készülő zsidó otthonokból, úgy a feltámadást ünneplő ember teljes alázattal és őszinteséggel "takarítsa ki" az életét a bűn "morzsájától" is. Egy jelentéktelennek látszó bűn vagy Isten akaratával ellenkező szándék /amit a világ teljesen elfogadhatónak tart, esetleg tisztel és dicsőít/ áthatja, átjárja, korrumpálja az egész életet (megkeleszt, korrumpál). Az egyén életét (depresszió, meghasonlás önmagammal, egészségtelen Ehrgeiz), a család életét (nincs védő oltalom, tűzhely melege), a gyülekezet életét (bizalmatlanság egymás iránt, tiszteletlenség idősek és presbiterek iránt, hangulatot rontó sértődések). Ez a "nagytakarítás" egyébként a böjt.

Béri gyülekezet! Kérd Istent, adjon alázatot és bölcsességet felismerni és kihányni minden kovászost az életedből! Thuránszky István

Társoldalak
Cigány Tábor
2. BEGY
Október 23.
Lelkészi jelentés a 2007
Lelkészi jelentés a 2008
2008. március 15.
 
Képek

Kolozsvári Tamás mester: Feltámadás
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster