1%

2009. március 15. Böjt 3. vasárnapja. Oculi 1. Pét. 1, 17-21.

Keresztény Gyülekezet!

Vannak dolgok, amiket tenni kell. Régi felismerés, hogy "navigare necesse est", de még régebbi, hogy ünnepelni pedig kell. Olyan régi, hogy a Hóreben már Isten szóba hozta. A munkába belefásuló embernek szüksége van a fel- és visszatekintésre, hogy áttekintése legyen az életről, lényegről, törvényszerűségekről. Ez a feltekintés és visszatekintés az ünneplés. Minderre azért van szükségünk, hogy a jó és rossz iránti érzékenységünk el ne tompuljon. Isten akarta ezt így - a mi érdekünkben.

Készülve a mai napi nemzeti ünnepre mindenféle szóbeszédet hallottam, persze visszakézből, hogy a nemzeti ünnep szervezése nem a pap feladata. Az is elhangzott illetékes helyről, ez már nem visszakézből, hogy a gyülekezet nem áll az ünnep szervezése mögé, mert nincs hozzá pénze - én szervezhetem, mint magánember. Erre a mindig újra felmerülő szűkkeblű félreértésre most nyomatékosan hívom fel a figyelmet! Ahogyan a gyülekezeti lét, Isten ügyének - ami az ember ügye, ezt nem győzöm hangsúlyozni - szolgálata és az élet más fontos kérdései, ez sem pénzkérdés. Ezt Istennek mai böjti igéje mondja: nem veszendő dolgokon, aranyon vagy ezüstön váltattatok meg a hiábavalóságból. Az ünneplés nem pénzkérdés! Mellesleg, de tényleg mellesleg említem, hogy közös tapasztalatunk szerint több pénz marad az ünnepség után, mint amennyibe került a szervezés és vendéglátás. Az ünneplés az Istenre feltekintés és az Isten által vezérelt múltra való visszatekintés iránti igény kérdése. Isten akaratának való engedelmesség kérdése. Isten Igéje mondja Mózes 5. könyvében (4,9) "...meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is..." Ez az első, igei válaszom azok számára, akik szerint nem feladatom az ünnep szervezésében részt venni.

Arra a kérdésre, hogy a lelkész feladata-e ilyen világi dologgal törődni, mint a nemzeti ünnep, válaszul idézem a következő Nyílt rendeletet (kelt Budapesten, dec. 22. 1848). (felolvasás) Kossuth és Petőfi utcában lakók! (tán más utca nincs is Béren) Ha úgy tetszik, Kossuth maga parancsolja nekem az istentiszteleten való megemlékezést, - és nevez a haza ellenségének, ha vonakodom azt foganatosítani. Ez a második, emberi válaszom azok számára, akik szerint nem feladatom az ünnep szervezésében részt venni.

Böjt harmadik vasárnapján Isten Igéje a mulandó, veszendő dolgokról, mint amilyen az arany és az ezüst, magyarán a pénz, az örök dolgokra irányítja figyelmünket. A drága vérre, az önfeláldozásra, arra, ami Szent, ami túlmutat önmagunkon, ami fontosabb az egyénnél, fontosabb az "ego"-nál. Van ilyen ugyanis. Ma szokatlan ezt hallani, mert a liberalizmus tudatosan téves tanítása alatt azt hiszi az ember, hogy ő a legfontosabb, ő a cél, semmi nem mutat túl rajta, semmi nem szentebb nála, és azt vallja, hogy butaság az önfeláldozás. És azt látja az ember, aki nem tekint fel, és nem tekint vissza, hogy ennek a tévtanításnak a következtében veszendő dologért, azaz pénzért minden eladó. Pénzért adják el a hazát, amiért pedig vért ontottak liberalizmust, vagyis intézményesített önzést még nem ismerő eleink. Isten Igéje megszólít ezen a böjti vasárnapon mindenkit személy szerint: Te mennyire vagy fogja ennek az intézményesített önzésnek? Tudod-e, hogy van, ami rajtad túlmutat és fontosabb, mit Te vagy? Tudod-e, hogy minden veszendő, csak az önfeláldozás örök érték?

Eladó manapság nem csak a haza, hanem a tisztesség, becsület, hűség és igazság is. És a Gonosz kajánul nézi - nem csak a Sátán, de e világ gonoszai is, hogy milyen olcsón eladó az igazság (2000 éve még harminc ezüstöt is kértek érte!), hogy ma már fillérekért mérik a becsületet és a tisztességet – a hűséget pedig nem is jegyzik az árlistán. Ma mindenkit személy szerint kérdez Isten Igéje: Te mennyiért árulod magadat? Hány veszendő aranyért vagy kapható?

Krisztus kereszthalála, értünk ontott drága vére a záloga és ígérete annak, hogy nincs értelmetlen önfeláldozás. Őérette, őáltala és Őbenne van örök érték, rajtunk túlmutató életcél, boldogság. Az ünnepélyen majd elhangzanak az aradi vértanúk utolsó szavai. Ezek a szavak arról tanúskodnak, hogy keresztény hitükből fakadt hazafiasságuk és áldozatuk, tisztességük, becsületük, hűségük. Tisztesség, becsület, hűség, igazság nem magyar sajátosság, hanem a krisztushitből fakadó keresztény erény. (Rm 12,17; 2 Kor. 8,21; 2 Tim. 2,15...Károli fordítás) De a magyar jövő ezektől függ. A te tisztességedtől, becsületedtől, hűségedtől és igazságodtól, krisztuskövetésedtől, meg az enyémtől.

Befejezésül szóljon hozzánk Wass Albert, aki maga is prédikálta református istentiszteleteken Isten Igéjét a maga idejében. Hirdessék ezek a gondolatok, hogy a keresztény számára közügy és személyes hit elválaszthatatlanul összetartozik!

Nagyapám mondaná: "Nevezd meg emberi szóval, magyarul, mi hát a baj! S én mondanám: Ezeréves gyökeremet kitépték a földből! Földönfutó lettem! Idegenek uralkodnak ma a magyarok földjén! Örökségünk dobra került! Darabonként adják el hazánkat, s nincs ki szót emelne ellenük, mert aki szót emelhetett volna, azt vagy legyilkolták vagy kiűzték. Magyar nemzet nincs ma, csak nép van. Százféle irányba szalad, százféle nyelven beszél! Eleget mondtam? Nagyapám pedig bólintana komoran, homlokán elmélyülnének a ráncok. Eleget mondtál - bólintana, de valamiről megfeledkeztél! Miről? - kérdezném én. Hát az Úristenről! Mondaná s hozzátenné. Nemzetünk örökkévaló erőforrása, minden időben maga az Úristen volt! S ennek tudata s valamint gyakorlati alkalmazása volt az a kapcsolódó szerkezet, ami ezt az erőforrást nemzetünk javára fordította! S értékesítené ma is - tenné hozzá - ha élnétek vele, ti boldogtalanok! A kérdés tehát ez: képesek vagyunk-e tudatosítani, úgy magunkban, mint a többi magyarban az Úristen fogalmát, mint egy valóságos erőforrást? Mert ehhez bizony nem elég, ha csak mondjuk, hogy hiszünk Istenben! Ezt bizonyítani is kell ám!... Élelmesség alatt ne értsünk többé csalást, lopást, hazudozást, hanem cseréljük föl ezeket az elfajzott idegen fogalmakat jól bevált magyar szavakra, mint tisztesség, becsület, hűség, igazság. ... Vagyis cseréljük fel kizsákmányolóink erkölcsét a régi jól bevált magyar erkölcsre, ...s az Úristen erőt ad újra..."

Ámen

Thuránszky István