Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
Archívum
2009
2009. március 15.
 

2009. március 15.

Tisztelt ünneplő közönség, kedves béri és nem béri Gyerekek!

Kedves Barátaink, tisztelt Felebarátaink! Mamikám!

Abban a reményben és azzal az elszántsággal készült a falu önkormányzata és készültünk mi, az evangélikus gyülekezet fiataljai és kevésbé fiataljai erre az ünnepélyre, hogy közös ünneplésünk kicsit tanulás is lesz, de lelki töltekezés és egyben műélvezet is.

Olyan korabeli felhívások, nyílt rendeletek részletei kerülnek felolvasásra, amelyekben Magyarország népe 1848-49-ben értesült a forradalom és szabadságharc eseményeiről. Tévé, rádió nem lévén, a népet csak a nyomtatott sajtó ill. falragaszok segítségével tudatta mindkét fél, az elnyomó és a hazafi oldal egyaránt. Ezekből az akkori nyomtatványokból válogattunk szemelvényeket, és így igyekszünk végigkísérni nem csak a szűk értelemben vett március 15-i, akkor szerdára esett, eseményeket, de az egész szabadságharcot a végső bukásig. Hallgassátok figyelemmel, hogy tanulás is legyen a mai ünneplés.

Az éppen elhangzott felhívások után verseket, dalokat hallunk majd. Hallgassuk azokat, mint a nép hivatalos felhívásra adott válaszát. Tudatosan válogattunk olyan felhívásokat, dalokat és verseket, amik a mai politikai helyzetben is érvényes gondolatokat közvetítenek. Keressük és vegyük észre a mai elárult és kisemmizett helyzetünkben is érvényes üzeneteket! Adjanak ezek világos látást, és bátorítsanak bennünket nyílt és egyértelmű állásfoglalásra a ma aktuális sorskérdésekben. Így legyen lelki töltekezés is ez a mai alkalom.

Azok, akiket a színpadon látni és hallani fognak, fogtok, kevés kivétellel bériek. Nem előadóművészek, az árnyékukat átugrani nem tudják. Mégis mindent megtettek, hogy a felolvasások, szavalatok, énekek műélvezetet is szerezzenek. Hallgassák, hallgassátok megértéssel és örüljenek, örüljetek a szépnek!

Csány László, erdélyi kormánybiztos 1849 október 10-én, mielőtt a hóhér nyakára tette a kötelet, ezt mondta: Hazámért ezt is szívesen. Ezzel szemben ma ugyan van tévé, rádió, de magyar nemzeti érzés vagy gondolat nem kap benne helyet. Imre Kertész barátainak kezében van a tömegtájékoztatás, aki így nyilatkozott: "Semmiféle nemzeti szolidaritást nem tudok kialakítani magamban az úgynevezett magyarsággal, azaz nincs magyar identitásom. Nem érzek, s nem gondolkodom együtt a kétségbeesett magyar ideológiával." Hát ezért kell az 1848-49-es gondolatokat kordokumentumokban hallani.

Nem titkolt szándékunk, hogy a ránk bízott gyerekekben és önmagunkban a magyar érzést, a haza iránti elkötelezettséget erősítsük. Attól a kortól és mai ünnepünktől elválaszthatatlan Kölcsey üzenete: "Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt."

Enélkül az üzenet nélkül a mi ünnepünk sem lenne több a pesti szadeszes porhintésnél.

Thuránszky István

Társoldalak
Böjt 3. vasárnapja
2009. március 15.
Ifjúsági kirándulás
Templomfestés
Bokori kirándulás
3. BEGY
Biblia a cigányok között
 
Képek

Marci és Gergő
Indulás
Menet
A tisztelendő úr és Irénke
Menetütem
Ünnepi beszéd
Negyvennyolcas nóták
Ünnepi megemlékezés
Ünnepi megemlékezés
Táncház
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster