Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
6. BEGY
"Jézus a pédaképem."
Reggeli áhítat
"Tánctanulás - táncház"
 

6. BEGY

"Jézus a példaképem"

Vezetője: Thuránszky István béri evangélikus pap

Zenei vezető: Draskóczy Lídia
Néptánc: Széles László

Festő tanár: Pantali Sándor

Az idén két dologban tértünk el az eddigiektől. Egész hétre meghatároztuk a lelki tartalmat, és a reggeli áhítatok naponta erre épültek: "Jézus a példaképem" Kézművesség helyett pedig rajzolást - festést és egy közös alkotás elkészítését választottuk. A reggeli áhítatok alkalmával Jézus követni való tulajdonságai adták a vezér gondolatot.

Hétfő - barát

Kedd - engedelmes

Szerda - bátor

Csütörtök - gondoskodó

Péntek - szelíd

10 órától délig rajzoltunk, színeztünk. 12 órától népdalokat tanultunk.

Délután 1 órára került az ebéd.

2-től 3-ig pihenéssel vagy szabad-foglalkozással töltöttük az időt.

A délutáni foglalkozást dinnyeevéssel kezdtük. Ezt követően a délelőtt készült rajzokat digitalizáltuk, majd kivetítve egyenként a részleteket, egy nagy közös képpé alakítottuk. 200 cm×150 cm vászonra dolgoztunk olajfestékkel.

5 órától daltanulás, táncház és a nap lezárása következett.

Idén is voltak segítőink a nagyobbak közül. Már a vasárnapi istentisztelet után átbeszéltük a tábor lelki és művészi tartalmát. Két csoportot képeztünk a gyerekekkel: Engedelmes és Gondoskodó néven. A csoportok felváltva látták el a naposi teendőket.

A művészi tevékenység kitöltötte napjainkat. A kirándulás éjszakai túrában valósult meg. Tábortűz és táncház zárt minden estét, ahol vendégeket is fogadtunk. Draskóczy Lídia és Széles László avatottan tanított meg, tanított be erdélyi, gyimesi, moldvai, szatmári, somogyi és nógrádi népdalokat és táncokat. Nógrádi népdalgyűjtésükből örömmel emlegették fel Pál Pista bácsi nevét, akinek sok vidám percet köszönhetünk.

A reggeli áhítatokon Lídia saját vallásos témájú énekeit tanította nekünk. Volt, amelyik előadása ősbemutatónak számított. Élveztük a vallásos gyermekjátékokat is, nem egy felért reggeli tornával is.

Köszönjük a segítőszülők munkáját. Naponta főzték számunkra az ebédet, sütötték a süteményt, hozták láda szám a gyümölcsöt és teremtették újra a rendet. Köszönjük a nekünk eljuttatott adományokat, Rékának a bevásárlás és a főzés összehangolását.

Itt köszönjük meg Sarkantyús Szidónia hittantanárnak, hogy az általa összeállított "Jézus a példaképem" programot felhasználásra átengedte.

Köszönjük.

Társoldalak
Széchenyi 2020
Igehirdetések a KORONAVÍRUS járvány idején
Lelkésziktatás 2009
Hálaadás 2012
Hálaadás 2009
Felújítás 2012
Templomfestés
Kölcsönözhető könyvek
10. BEGY
9. BEGY
7. BEGY
5. BEGY
4. BEGY
Elérhetőségeink
Rólunk
Képek
Archívum
Szálláslehetőség
 
Képek

Reggeli áhítat
Énektanulás
Népdal tanulás
Rajzolás
Színezés
Közös alkotás
Tánc tanítás
Lángos sütés.
Szabadtéri táncház
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster