|
Templomfestés
Ne akard olcsón megúszni!
A gyülekezet, ahol szolgálok, az egyház része, mert tisztán hirdetik az evangéliumot és helyesen szolgáltatják ki a szentségeket. Ezeken a külsőségeken túl azonban kell még lenni valaminek, ami Isten népének sajátja, ami nélkül jelen lehet ugyan az egyház külsőképpen, de mégsem élő és vonzó közösség Isten népe. Ez a valami pedig az élet szeretetéből fakadó, egyéni haszonra nem tekintő áldozatkészség. Amire a világ azt mondja, bolondság, de ami készíti az utat a felülről jövő áldásnak, esetleg a csodának. Isten népének tagja nem akarhatja Isten ügyét a legolcsóbban megúszni, ahogyan egy házfelújítást vagy autójavítást. Az életet (hisz ez Isten ügye!) meg lehet ugyan olcsón úszni, de az az élet olcsó és lapos élet lesz, olcsó és lapos emberek tálentumot elásó semmitmondó élete.
A gyülekezetben, ahol szolgálok, huszonöt éve meszelték a templomot. Bizony, a patinás épület ódon, dohos falai régen kívánták már a megtisztító meszelést. Az evangéliumot így is lehetett tisztán hirdetni, a szentségeket helyesen kiszolgáltatni, de mégis… Érezte ezt a presbitérium, szóba is jött minden év elején, hogy kéne, kéne, de sok pénz az ám, meg sok munka is…
A faluban, ahol szolgálok, a gyülekezet látóterében, élnek fiatalok, akik nem tagjai a gyülekezetnek. Valójában ők látják a gyülekezet életét és a falu templomát. Nincsenek is mindnyájan megkeresztelve, de a templomot keresi a tekintetük. És ők is felismerték, hogy a templom meszelésre szorul. Engedélyt kértek a presbitériumtól a templom kimeszelésére. A presbitérium az engedélyt megadta, bár némi kétkedéssel tekintett a szokatlan ajánlat komolyságára.
Köztük van olyan, aki eljár az istentiszteletre, van, aki nem. Sőt, a pesti tüntetéseken az egyik a tüntetők között áll az első sorban, a másik a rohamrendőrök között - tán viperával a kezében. Az egyik tisztes családapa, a másik a falu szemében alkalmi munkából élő kétes egzisztencia. Az egyik barátként jött Pencről segíteni, a másik a templom tövében lakik. Az egyik egy hét szabadságot vett ki, a másik szabadnapjait töltötte a munkával, a harmadik a fizető napszámot hagyta ott az ingyenmunkáért. A gyülekezet néhány fiatalja is kezébe vette a meszelőt.
Egy heti kemény munka után megújult, friss illatú templomba gyűltek a gyülekezet tagjai istentiszteletre. Nem többen, mint máskor. Ők ott se voltak. Talán szerénységből. Volt-e áldás a munkán? Mert a tiszta templom önmagában nem áldás. Meggyőződésem, hogy minden önzetlenségen Isten áldása nyugszik. Áldás, hogy én közelebb kerültem hozzájuk. Áldás, ha megáll a levegőben a viperával lesújtó kéz… Áldás, hogy a gyülekezet tagjai felismerhetik, kevés az, ha csak tisztán hirdetik az evangéliumot és helyesen szolgáltatják ki a szentségeket… Áldás, hogy a ránk bízott tálentumok gyarapítására egy példát kaptunk…Áldás, ha a gyülekezet élete vonzó és eleven…
Jelentem, a gyülekezet, ahol szolgálok olcsón, 85 000 Ft-tal, megúszta templomának külső-belső meszelését.
A gyülekezet, ahol szolgálok, köszöni Nektek, Gergő, Péter, Gyuri, Misi, Bandi, Viktor, Máté.
Thuránszky István
|
