1%

Igehirdetések közös istentisztelet hiányában hétről hétre:

'Hallgassátok' meg a prédikációs alapigét:

,,Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annyival is inkább, mivel látjuk, hogy közeledik az a nap." Zsidókhoz írt levél 10. 19-25.

Szétszakadozott, otthonülő béri Gyülekezet!

A szorongattatás egy formáját éljük ezekben a napokban. Talán meg is vagyunk ijedve attól, hogy ilyen közel a betegség, vagy attól, hogy mi lehet még ebből.. Talán személyünk elleni erőszaknak érezzük, hogy korlátozzák lehetőségeinket, beleszólnak az életünkbe. Ebben a szorongatott helyzetben szól hozzánk a mai vasárnap Isten Igéje. Figyelmünket erről a testi világról a mennyei világra irányítja, amelyben nincs fájdalom, rabság és félelem, nincs betegség és idegen korlátozó hatalom, nincsenek elhallgatott önös érdekek és tehetetlen kiszolgáltatottság. Azért, hogy a levél írója megértesse zsidó olvasóival Jézus Krisztus egyedülálló jelentőségét, az olvasók által jól ismert zsidó kultusz fogalmait, képeit hívja segítségül.

A zsidó hitvilág kulcsfogalma az áldozat. Két világ vesz minket körül (talán csak egy, de egyik része előlünk el van zárva), de a lényegesebbet, mindent eldöntőt, életet adót, azt a középpontot, ami körül minden forog, nem ismerjük, titok a számunkra. Ez a mindennél fontosabb, ismeretlen része a világnak, ahonnan áldás és átok, kegyelem és büntetés jön, csak áldozat útján válik hozzáférhetővé az ember számára. Hozzá közelíteni, a szent felségterületre lépni csak engesztelő ajándékkal lehet, mert az ember méltatlan és tisztátalan. Az egész zsidó hit ettől a tremendumtól (szent rettenettől) van áthatva, és vallja, hogy csak így közelíthet az ember a ,,másik világhoz", az Isten világához, a Mennyek Országához.

Ez a hitvilág Mózes könyveiben körvonalazódik, de a zsidó történelem folyamán alakul, változik, újabb magyarázatok, sőt!, rendelkezések születnek (Talmud), amik azonban ezt az alaplátást nem érintik. Nekünk elég Mózes könyveit ismernünk ahhoz, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzőjének üzenetét megértsük, és hitünket ez az üzenet építse. Megismételve tehát ezt a zsidó alaplátást: a teremtettség két részből áll, nem elkülönülten, hanem egymásba olvadva, mégis megismerhetetlenül, de ritka pillanatokban a kiváltságos ember számára érthetetlen, titkos módon néha megnyílik a kettő között az átjárás (Mózesnek a csipkebokorban, Jákobnak a lajtorjalátomásban..). Az egyetlen"szabályozott és hivatalossá tett" kapcsolattartás az áldozatbemutatás. Ennek során út nyílik (ajtó) a másik (isteni) világba - de csak a főpapnak, évente egyszer az áldozati bárány vérével.

Az Egyiptomból való kivonulás utáni időben, a pusztai vándorlás során felépül Mózes útmutatásai szerint a szent hajlék, a kijelentés sátra (2. Móz. 36-40.), és később, amikor állami létet alapít, városokat épít a zsidóság, Salamon király idejében felépül a templom. A kijelentés sátrának és a templomnak ugyanaz a szerepe: a teremtettség ,,elzárt" részének és a Teremtőnek lakhelyet készíteni ebben a világban. A sátorral és később a templommal jelezni akarták, hogy Isten jelen van a világban. Ihlettel, áhítattal, művészettel, pazar pompával igyekeztek az isteni világot megjeleníteni a kijelentés sátrában és a templomban, hangsúlyozva a transzcendens és az immanens, a túlvilági és evilági, az isteni és emberi, a tiszta és a tisztátalan közötti választóvonalat. A Szentek Szentjét (a legbelső teret,,,Isten lakhelyét") kárpit választja el a környezettől. A tökéletes mennyei világ megjelenítésének szándékát fejezi ki az az érdekes körülmény is, hogy az építkezéssel kapcsolatos kellemetlen zajokat is elkerülték:,,Minthogy a templom építésekor már készen kifaragott kövekből építettek, sem kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a templom építésekor." (1. Kir. 6,7.)

Igénk megértése szempontjából tehát azt kell tudnunk, hogy a templomban a Szentek Szentje a bűnös ember elől elzárt isteni világ jelképe volt, ajtaja, a kárpit a két világot elválasztó határ. Ennek a képnek felidézésével akarja a,,szentíró" meggyőzni olvasóit arról, hogy Jézus Krisztus a kulcsszereplő a két világ közötti átjárhatatlan határ megnyitásában. Jézus Krisztus halála (kiontott vére) olyan engesztelő áldozat, amely egyszersmindenkorra megszüntette a két világ határának átjárhatatlanságát. Meghasadt a kárpit (Lk. 23, 45.). Szép kép a kettéhasadt kárpitra a meggyötört, átszúrt kezű és megnyitott mellkasú, vérző Krisztus, aki magát még életében útnak (Jn. 14,6.) és ajtónak (Jn. 10, 9.) mondta.

Mindennek lényege, hogy a teremtettség két része, másképp kifejezve a részekre szakadt teremtettség Jézus Krisztusban újra egy lett (lehet a Te számodra is). Ővele élve két világnak vagyunk részesei: mindnyájan, akik Őt követjük, járjuk, hívjuk, Isten jelenlétében élhetünk, egy olyan világban, amit a zsidó szentélynek érez és nevez, szentélyhez hasonlít, aranycsillogással, pálma és virágfüzér díszítéssel fejez ki. Nem majd, amikor meghalunk, hanem már most élvezhetjük ennek a régen szent rettegéssel vágyott és a méltatlanság tudatában félelemmel került világnak a békéjét és örömét Krisztusra hivatkozva, benne bízva. Ezt akarja a levélíró a zsidó címzettek, és a mai igehirdetés a béri krisztuskövetők lelkére kötni.

Ragaszkodjunk szilárdan a Mennyek Országának jelenlétéhez az életünkben! Jézusnak legfőbb igazsága, üzenete, hogy elközelített a Mennyek Országa, közöttünk, bennünk van. A reménység hitvallása ennek az igazságnak megélése, hirdetése. A Krisztusban új életlátásra ébredt ember életét megmagyarázhatatlan békesség és harmónia kíséri az élet nehézsége ellenére is, olyan lelki nyugalom és elégedettséget termő lelki gazdagság anyagi szegénységben, testi szenvedésben is, amely megkülönböztet a világtól. Félelemtől (elsősorban halálfélelemtől) megszabadult életről tesznek tanúságot azok a,,szentélyben már jártak" (pl.: a Feltámadottal találkozott apostolok, az elragadtatásban részesült Pál apostol, a keresztény vértanú István, aki látta megnyílni a Eget és a máig élt és élő számtalan névtelen hittapasztalatot szerzett boldog), akik már tudják, hogy nem kell félni attól, ami megöli a testet, de a léleknek nem árthat (Lk. 12,4.). Az új és boldog életet formáló krisztusi igazság fényében már csak a szeretet és a szeretetből fakadó jócselekedetek számítanak, minden egyéb evilághoz kötöző csalóka csillogás (pénz, gazdagság, földi hatalom, akadémiai tudás, társadalmi tekintély, akár az egyházi szamárlétrán elfoglalt hely, előnyösen felépített kapcsolatrendszer..) vanitatum vanitas (igen nagy hiábavalóság Préd. 1,2.).

Kedves Bériek! A textus alapján magyarázva így szól tehát az Evangélium, amely a Mennyek Országába hív meg és arra szabadít fel. Ehhez az egész világot érintő életformáló igazsághoz képest mit jelent a botladozó kis béri evangélikus közösség? Mégis ebből élünk mi is. Ennél többet máshol sem találni. Ide helyezett minket Isten, ez a közösség a miénk. Saját gyülekezetünket tehát ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást! Annyival is inkább, mivel ebben a szorongatott és kiszolgáltatott járványhelyzetben is látjátok, hogy közeledik az a nap. Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus! Te vagy az út és az ajtó a Mennyek Országába. Köszönjük, hogy magadat adtad, hogy előttünk megnyíljon az út és feltáruljon az ajtó. Be akarunk menni! Segíts minket ebben. Vágyunk arra, hogy megszabaduljunk a félelemtől és a mulandó anyagiak csillogásának csábításától. Hozd el a mi szívünkbe is a harmóniát, megelégedettséget, békét és a reménység hitvallását minden nehéz élethelyzetben! Ámen

'Hallgassátok meg a mai igehirdetés alapigéjét!'

"Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak fogadására, és így kiáltottak: 'Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!' Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: 'Ne félj Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.' Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. A sokság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette. Elébe is ezért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: 'Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!'"
Jn. 12, 12-19.

Otthonülő béri és bokori Gyülekezet!

A Virágvasárnapi történetet, ahogyan Jézus bevonul Jeruzsálembe, többnyire Máté evangéliumából idézzük. Ha Virágvasárnapra gondolok, rögtön az elkötött szamáron ülő Jézus jelenik meg képzeletemben, mellette a szamár csikója, pálmaágak az úton, hozsannázó sokaság körülötte, és általános örömtől, szent izgalomtól pezsgő utcák. Ha János evangéliumát olvasom, már nem ilyen tiszta a bennem megjelenő kép. Ma azokról a zavaros és zavaró elvárásokról és érzelmekről (irigység, hiúság), üres szenzációéhségről és lapos kíváncsiságról szeretnék gondolkodni, amelyik azon a zsidó Húsvét előtti vasárnapon, amikor Jézus a halál elé vonult Jeruzsálembe, őt fogadta, körülvette, és a jelenlévők hangulatát meghatározta.

Az ember, a nép nem változik. Mi is olyanok vagyunk, mint 2000 évvel ezelőtt Jeruzsálem lakói. Hiába vagyunk felvilágosultabbak (mert nem felvilágosultak!), jólértesültebbek, jobbmódúak, mint azok voltak - legbelső lényegünk, félelmeink és vágyaink olyanok, mint az övéik voltak. Ugyanúgy "ugrunk" a szenzációra, izgalmat ígérő és a képzeletet megragadó hírekkel könnyen bolondíthatóak vagyunk, vágyunk a cirkuszra. Különösen most a veszélyhelyzetben, amikor félünk is, meg több időnk is van, vagyunk fogékonyak a bolondításra - elbolondulásra. Most, hogy korlátozták a személyes találkozás lehetőségét, még inkább keressük az unaloműzés lehetőségeit. Itt falun, a kertben sok feladatot találunk, amiket szívesen végzünk, örülünk is, hogy van időnk és nyugalmunk a tavaszi kerti munkákra. A városiak, lakásba bezárva nehezebb helyzetben vannak. Esznek, számítógépeznek és pszichológus segítségére szorulnak - olvasom. Nagy cirkusz van most a világban. Régen is tudták, hogy a népet etetni kell és szórakoztatni (minél primitívebb szórakozást kínálva, hogy megértse). Épp Jézus korában volt szokás cirkuszokat építeni, hogy benne embereket, állatokat kínozzanak, öljenek mások kedvtelésére - kevés primitívebb és közönségesebb szórakozást lehet elképzelni. A régi cirkuszban nem babra ment a játék, hanem életre-halálra. Emberek életére és halálára, ezért egyszerre volt véresen izgató és könnyed szórakozás a porond körül állóknak, a nézőknek.

Ahogyan János evangéliumában a virágvasárnapi eseményt olvasom, hasonló érzés ébred bennem, mint amikor a régi cirkuszi játékokra gondolok. Mindkettőben vannak kívülálló nézők és valódi szereplők. Egyesek szórakoznak, aztán nevetgélve-hüledezve hazamennek ebédelni, másoknak élete változik meg, talán épp halálra mennek. A mai igehirdetés azt kérdezi Tőled, béri és bokori Testvérem: Melyik oldalán állsz a sorompónak? A porondon, ahol küzdenek, vagy a nézőtéren pereccel a kezedben? Jézussal küzdve életre-halálra (vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az Ő halálába kereszteltettünk? Rm.6,3.), vagy csak megfizetve a belépőjegyet (egyházfenntartói járulékot) részt veszel az előadáson (Megtörtént!: A legutóbbi konfirmációi istentisztelet után hozzám lépett egy vendég: Tisztelendő úr, nagyon szép volt az előadás.), aztán hazamész és élsz tovább 'biztonságban', a világ elvárásai szerint? Nagyon biblikus a cirkuszi játék és a gladiátor képe az őszinte, odaadó keresztény életre. Olvasd el Efezusi levél 6. fejezetéből a 10-17. verset! Most tehát azt szeretném érzékeltetni János evangéliumának híradása alapján, hogy azon a "első" Virágvasárnapon az utcán voltak nézők és voltak szereplők, szenzációra éhesek és az Élet Vizére szomjazók, élve is halottak (Ef. 5, 14.) és meghalva-feltámadók (Rm. 6,8.). Messziről csak egy Jézus körül csoportosuló hangos tömeget látunk (Máté evangéliuma alapján), közelebbről észrevesszük a tömeget alkotók közötti életbevágó különbséget (János evangéliuma alapján). Tehát: Hol állsz Te?

Tekintsünk a textusra! A sokaság, amely Jézust körülvette, jelen volt akkor is, amikor Jézus Lázárt feltámasztotta a halálból. Most izgatottan győzködik a többieket: tényleg az ő szavára jött elő a sírból Lázár!; képzeld, imádkozott, aztán így szólt: Lázár, jöjj ki!; együtt sírt velünk, de mégis olyan magabiztos volt!; azt mondta, hogy aki hisz, meglátja az Isten dicsőségét; ez a legmeggyőzőbb jel arra, hogy ő a Messiás! - és hasonlókat mondhattak bizonyságul. Az a része a tömegnek, akik fogadták Jézust, már hallottak a csodáról, és most látni akarták a csodatevőt, sőt, talán újabb csodatettet reméltek. Cirkuszt, amelyik izgalmassá teszi a napot, tán még a holnapot is. Nem volt Lázár feltámasztása már senki előtt titok. Nagyon sok zsidó tódult Jézushoz és akarta látni Lázárt. A főpapok tanácsa savanyú arcot vágva látta, hogy egyedül marad, befolyása csökken. Már elhatározták Jézus és Lázár megölését is. Nem kell az a cirkusz, amit nem ők szerveztek és nem ők tartják kezükben a szálakat. Néhány borúlátó farizeus, ők is a sokaság tagjai, szívében már feladta a nép kegyeiért vívott harcot: "Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!" Tehát Jézus jeruzsálemi hozsannázó királyi bevonulása Lázár feltámasztásától elválaszthatatlan. Nem egyhangú ünneplés fogadta őt, hanem a szívek különböző indulata, aszerint, ki hogyan tekintett magára és életére.

Ez a fő kérdés: 'ki vagyok én Jézus előtt'. Megmentésre szoruló elveszett, Isten életadó kegyelmét szomjazó halandó, szeretetből élő koldus (Luther utolsó szava: Wir sind Bettler, das ist wahr. - Koldusok vagyunk, ez az igazság.) vagy társadalmi pozícióval megelégedett, a jólétbe belekényelmesedett, változást nem kereső és nem tűrő, de a cirkusz izgalmaival kacérkodó, ha kell tapsoló, de soha magát el nem kötelező nézője az életnek. Hányan vannak ilyenek! Csak semmi kockázat, csak semmi bizonytalanság, csak semmi veszély! Csak az én biztos, zárt világom! A Jézus körüli tömegnek is csak a szélén - ha feltűnnének a római katonák, könnyen el lehessen illanni egy mellékutcán! Odatartozónak látszani, részt venni a cirkuszban, de a legolcsóbban, lehetőleg ne kerüljön semmibe! Aztán ha mégis feltámad valaki, mint a múltkor Lázár, akkor aztán tolakodni, a leghangosabban hozsannázni, hátha velem is csoda történik (de csak akkor, ha a jelenlegi helyzetemnél jobbat hoz!). Nem is folytatom, mert émelygek.

Ó, boldog emberek, akiknek megváltozott az életük! Lázárok, akik feltámadtak, bár nehezebb lett a csoda utáni életük (Lázár megölését elhatározták). Ó, boldog emberek, akik átlépték a porondot és a nézőteret elválasztó sorompót, és verejték és vér árán megtapasztalták, hogy csak a küzdők ismerik meg a kegyelmet, és csak a porondon történnek a csodák! És a nézők mehetnek haza ebédelni. Testvérem, ahogyan terjed a járvány, ahogyan változik a klíma, ahogyan válságba jut a világ, úgy tágul a küzdőtér és szűkül a nézőtér. Lehet, hogy még a távoli lelátón biztonságban érzed magad, de talán nincs messze már az a nap, amikor nem lesz többé nézőtér.. Ámen.

Imádkozzunk!

Jézus, Veled akarok menni, Téged akarlak kísérni, Veled akarok küzdeni. Nem akarok az Élet súlytalan nézője lenni/maradni. Neked akarok örülni Virágvasárnap, Téged akarlak siratni Nagypénteken, Ámulni akarok Húsvétkor és Veled élni örökké. Munkáld ezt bennem ígéreted szerint! Ámen

Az élet kíméletlen, erőszakos és durva. A tudás, a tulajdon, a testi erő és a szervező képesség mások fölé emel, előnyöket biztosít. Ezekből élet támad, legalábbis a testi élet. Ilyen a világ, az anyagi világ. Ez a világ vesz körül minket. Ez a világ hat ránk, mert anyagi testünk e világ részévé aláz. Csodáljuk és vágyjuk a hatalmat és a sikert, a fényűzést és a társadalmi elismerést.

Élt egy ember, az Emberfia, aki az ellenkezőjét tanította és élte. És halta. Testileg talán gyenge volt, de lélekben erős. Nem védekezett, amikor ütötték. Nem válaszolt, amikor csúfolták. Könyörgött a kínzóiért. Jóval viszonozta a rosszat. Nem volt semmije, még fejét sem volt hova lehajtania. Mennyei kincseket gyűjtött és osztogatott. Senkit nem tett gazdaggá, de megelégített 5000 embert. Akart "eget ostromló akarattal", és nem volt erőszakos. Nem járta be a világot, még Rómában sem járt, tán számolni sem tudott. De bölcsen szólt az emberi boldogságról, ismerte az emberi szívet, és békét és megnyugvást találtak nála az emberek. A gyengéket nem utasította el, az erősek kegyeit nem kereste, mindenkit hívott és senkinek nem hízelgett - a világ nem is fogadta be Őt, keresztüldübörgött rajta.

Mégis ebből a kiszolgáltatottságot és kereszthalált vállaló földöntúli erőből, amiből élt, és ami ittmaradt!, új világ támadt: a Mennyek Országa. Azóta élnek olyanok, akik kegyelemként kapott lelkierővel elfogadják gyengeségüket, szegénységüket és kiszolgáltatottságukat a kíméletlen, erőszakos és durva világban. Jóval viszonozzák a rosszat, szolgálják a gyengébbet, az igazságot kimondják az erősebbeknek is. Békességük van és nyugalmuk, mert megtapasztalták, hogy Isten ereje élő és ható az életükben. A keresztény Magyarország, a keresztény Európa, a keresztény világ csak külsőségekben keresztény. A megfeszített Krisztust ünnepli, de szenvedést nem vállal, olyan kincseket gyűjt, amiket a moly és a rozsda megemészt, a mindenkori hatalomhoz dörgölőzik. Kereszténysége kimerül abban, hogy kifinomultabban kíméletlen, leplezettebben durva és rafináltabban erőszakos. Közben Krisztus-szobrot állít, templomot renovál, istentiszteletet rendel, támogatja az egyházakat..

Ezen a Nagypénteken a járvány által házainkba beszorítva a szenvedő Krisztushoz közelebb kerülhetünk. Nem kell kilépnünk a Krisztust emlegető, de Őt nem követő világba, így a világ nem zavar az elmélyülésben és ünneplésben. Nem zavar bennünket ebben idén még a világ részeként élő egyház sem, palotákban lakó püspökeivel, előkelő autókkal szaladgáló lelkész-hivatalnokaival, a világ erőseivel kacérkodó előnyhajhászóival, népünnepélyeivel és gazdagságával. Idei nagypénteki ajándékunk az értünk szenvedő Krisztus egyedül. Nem vonja el figyelmünket a letagadhatatlanul ránk is hatással levő világ. Legyünk érte hálásak! Döbbenjünk rá, hogy úgy szeretett minket valaki, hogy életét adta, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.

Micsoda felszabadító ígéret! Nem kell érvényesülni ebben a világban, nem kell kíméletlennek, erőszakosnak és durvának lenni. Nem kell meggazdagodni. Nem kell társadalmi elismertséget szerezni. Nem kell Rómába menni, nem kell drága autót venni, nem kell egészségesnek lenni, nem kell sokáig élni.

Köszönöm, Krisztus, hogy értem is szenvedtél, hogy ezt megértetted velem, és erre a szabadságra hívtál.

"Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent."
Jób 19, 25-26.

Otthonünneplő béri és bokori Gyülekezet!

Micsoda újszövetségi ihletésű hitvallás az Ószövetségből! Így azok szóltak, akik a harmadik napon és aztán 40 napig találkoztak a Feltámadottal. Így az a személyes élmény győz meg, amelyik Isten jelenlétéről és életünket segítő erejéről tanuskodik - hiába mond ellent a 'józan észnek', valóságosabb a mindennapi valóságnál. A húsvéti élménynek a fényében tűnő és csalóka az öt érzékkel fogható valóság, és boldogító bizonyosság a Krisztusba kapaszkodó élet győzedelmes célba érése. Ez a mi mai örömünknek és egész életünk békességének oka.

Ez a dacos mondat megérint: meghat, átmelegít, lelkesít és bíztat. Egy szava sem felesleges, minden szava egyformán jelentőségteljes. Minden benne van, ami a hitünkben lényeges. Rövid hitvallás, ami az egész életet értelmezi, mert az örökkévalóság távlatába állítja: "..utoljára megáll a por fölött". Dúlhat kint a vihar, letépheti a ruhát és meztelenné tehet, szakadék szélére sodorhat, sőt, a mélybe is leránthat - vagy lehet szélcsend és tikkasztó fuldoklás, de a belső szent igazságot meg nem rendítheti. Legyőzhetnek emberek, legyőzhet betegség, még saját bűnösségem is legyőzhet, de Isten szeretetétől semmi el nem választhat. Így szól az az ember, akinek van Krisztusa. Boldog az az ember, aki így szólhat, mert van Krisztusa.

Olyan könnyű ezeket a szavakat leírni akkor, amikor nem fáj semmi és nem bántja semmi az ember lelkét!

Jóbot az elképzelhető szenvedések mindegyike sújtja, lényében megsemmisülve érzi magát. Minden összeomlott: önismerete, önbizalma, a világban betöltött helye, kapcsolatai, elképzelt és felépített jövője - egy kiút van: a halál. "Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!" Ezt kivárni sincs ereje: "Honnan vegyek erőt a várakozásra?..Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?" Jób már lelkileg por és hamu. Nincs már ereje, tartása, csak keserű gondolatai. Szemrehányás, a zavart tudat csapongó képei, múltidézés, lázálmok és félöntudatlan félrebeszélés. Álmatlan, félelmekkel teli éjszakák: "Ha lefekszem, azt kérdem: mikor kelhetek fel? Hosszú az este és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig." Aztán tiszta pillanatok, nagy igazságok: "Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem." Újszövetségi szóhasználattal ez Jób passiótörténete.

Mindez történik ma is mindnyájunk életében. Szemrehányás, elfogadás, nagy igazságok és emberi csetlő-botló gondolatok, istenkáromlás és legyen meg a Te akaratod! - mind része annak a testi-lelki harcnak, ami együtt jár az anyagi léttel. A passió minden halandó sorsának része, mindenkinek van szenvedéstörténete.

És milyen másképp hangzanak ilyenkor az ismert szavak is! Milyen üresen kongnak az egyházi frázisok! Itt érzi az ember, hogy a sok rutinná vált fordulat elvesztette számunkra valódi tartalmát. Mennyire nem helyénvaló a szenvedésben a fecsegés! Milyen sokatmondó: Jób barátai "mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma." Aztán megered a nyelvük, szép és ismert gondolatokat mondanak, amiket Jób csak "egyházi frázisoknak" érez. Sok-sok okoskodás hangzik el a barátok szájából, Jób is beszél, beszél.. És eljut a végén oda, hogy "bizony, könnyelmű voltam..,kezemet a számra teszem". Vannak helyzetek, és ez olyan, amikor nincs helye másnak, csak gyökeres szónak. Ebben a helyzetben "ments meg zuhatag-szájú emberektől, könyvekbe plántált szó-rengetegektől. Csak gyökeres szót adj.." (Áprily Lajos: Kérés az öregséghez). És nem lehet a végső hitvallást gyökeresebb szavakkal elmondani, mint ahogyan Jób mondta. Ez a tudás nem felismerés, nem kiszenvedett igazság. Már Jób boldog előéletében is együtt zengett más igazságokkal, ott volt a szó-rengeteg közt, és zuhatag-szájú emberek szájából is elhangzott. A szenvedésben és agóniában azonban egyedül ez maradt, mint egyetlen igazság, mint egyetlen erőt adó végső tudás, mint minden életesemény végső értelmezője. Mert a legszentebb üzenetet fejezi ki: Személyesen ismer az Isten, egymáséi vagyunk, Ő a Lét és Élet, hiányaimat, gyengeségemet, nyomorultságomat kipótolja, jóváteszi, értem jótáll, azaz megszabadít - és ez az én létemnek biztosítéka.

Ünneplő Gyülekezet! Nincs gyökeresebb igazsága földi és romlandó életünknek, mint a húsvéti örömhír: Krisztus feltámadt, üres a sír! Ez az igazság az Élet Forrásához 'ereszti gyökerét', onnan szívja az Élő Vizet. Bárki lehetsz, bármid lehet, bármit elérhettél - ha ez az igazság életednek nem része, szánalmas idegennek érzed magad az életben, és minden-minden hiábavaló pótcselekvés. De ha ez az egyetlenegy igazság életlátásod kiindulópontjává válik, egyszerre nem idegen és ellenséges világ vesz már körül, és minden lényeges elvehetetlenül a tied lesz.

Boldog az az ember, akinek a szenvedésben, és majdan az agóniában szívéből feltör a nem pátosztalan dacos hitvallás: Én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára porom fölött megáll. És ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Mert nem az anyag az élet hordozója, és annál több a testem, mint amit ez a bőröm takar! Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus! Bizalommal várom a pillanatot, amikor porom felett megállsz. Segíts, hogy ez a bizalom mindig erősödjön bennem életem idejének múlásával addig a boldog pillanatig, amikor megszűnik az idő, és színről színre meglátjuk egymást a por felett. Ámen

Ábel a jó fiú. Nem tudjuk meg, mi benne a jó. Nem szól. Nem is kérdezik. Csak azt teszi, amit a másik. Isten rátekint, de nem szólítja meg. Ábel szinte jelentéktelen. Tán csak azért van, hogy Káin szerepelhessen. Aztán eliminálják a történetből. Nem hagy ürességet maga után. Úgy tűnik, Isten is csak azért hiányolja, hogy Káinhoz szólhasson.

Káin a rossz fiú. De ez csak a történet végére realizálódik. Az elején még nem tesz semmit, csak lehorgasztja a fejét. Elégedetlen a sorsával. Ábelét irigyli. Az őrli a belsejét, hogy miért fordul Isten a másikhoz, és hozzá miért nem. Ő a bűnös archetípusa, a tiéd és az enyém. Az a kérdés eszi az életét, amit nem szabad feltenni, mert nincs rá válasz. A másik létfeltételeit figyeli, és nem a maga létfeltételei által szabott kereteket igyekszik élettel kitölteni. Ez a mindenkori ember legnagyobb baja, a konkrét bűnös cselekedet csak ebből származik. A másik szebb, okosabb, szerencsésebb, egészségesebb, tanultabb, jobb családba született.. Én értéktelenebb vagyok.. Lehorgasztott fő: kisebbrendűségi érzés, szégyen, féltékenység. Alig ismerek embert, aki ne szenvedne ettől.

De vedd észre az evangéliumot! Káin a történet főszereplője. Őt szólítja meg Isten, vele törődik. Ábel mellékes, szinte fiktív figura. Káinért küzd Isten, és értünk, káinokért beszél erről a történetről Isten Igéje. "Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz.." Neked Istennel van dolgod, nem a másik emberrel. Istentől kaptad a létfeltételeidet. Ne azon rágd magad, hogy miért nem kaptál jobb feltételeket, ne életed keretei ellen lázadj, hanem töltsd be a neked adott kereteket, éld meg a neked adott lehetőségeket! Ne a másikat nézd, aki okosabb, szebb, egészségesebb.. - lehet, hogy csak úgy tűnik neked, hogy olyan, de nem is. Istenre nézz, neked csak Vele van dolgod! És akkor jól is cselekszel - és emelt fővel jársz, ha Rá nézel. Emelt fő: öntudat, kiegyensúlyozottság, biztonság, nyugalom, béke, bizonyosság. Életem keretei Isten tenyerét jelentik.

'Hallgassátok meg' az igehirdetés alapigéjét!

"Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tűnik a megmaradt nép számára, hogy ez így lesz abban az időben, az én számomra nem lehetetlen - így szól a Seregek Ura. Ezt mondja a Seregek Ura: Én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről, hazahozom őket, és Jeruzsálemben laknak; az én népem lesznek, én Istenük leszek, valósággal és igazán."
Zakariás könyve 8. fej. 6-8. vers

Otthonülő béri és bokori Gyülekezet!

Eltelt Húsvét ünnepe, és csak rajtunk múlt, hogy nekünk volt-e ünnepünk. Nem mehettünk templomba, nem jöttek locsolók, talán piros tojás sem volt..- minden külsőség hiányzott. De ezen a Húsvéton is lehetséges volt mindenki számára a lelki ünneplés, megerősödés a feltámadás ígéretében, a fejek és szívek jövendő felé emelése..

Vannak bizonyosan olyanok, akiknek az idei Húsvétja az eddigieknél meghittebb, igazibb volt, mert elmaradhatott az ünnep körüli megterhelő és már terhes világi 'felhajtás'. Nagyon valószínűnek tartom azonban, hogy sokak számára színtelenül és üresen múlt el az ünnep. Sokan vannak, akiknek a Húsvétot már csak az ismert és most elmaradt keretek jelentik. És idén, amikor hiányzott a külsőség, a forma, most kiderült, hogy már rég nincs lelki tartalom az ünnep mögött. Ők a Húsvétból már csak ezt a járvány miatt elmaradt világi 'felhajtást' látják, élvezik-érzékelik, mert úgy tartják, ha élt is Jézus, ember volt, meghalt..

"De hogy Ő volt Isten egyszülött Fia? Vagy esztelenség, vagy komédia." (Reményik)

Húsvét után az első alkalommal, amikor Isten Igéje megszólal a 'szószékről', és szól azokhoz, akiknek áldott ünnepük volt és azokhoz, akik az idei Húsvéton a 'rövidebbet húzták' és üres szívvel gondolnak az elmúlt ünnepre, újra a feltámadás csodájára irányul a figyelmünk: "Bár lehetetlennek tűnik.., az én számomra nem lehetetlen - így szól a Seregek Ura." Ez a Zakariás szájából hangzó prófécia ugyan nem Krisztus halál utáni feltámadásáról szól, hanem Jeruzsálem újjáéledéséről, mégiscsak a győzedelmes Életet hirdeti. Akkor Zakariás szájából a babiloni fogságból hazatért és a romos, elhagyatott Jeruzsálemben lézengő, otthont kereső maradék népnek szóló biztatásként hangzott. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy abból a romhalmazból valaha még rendezett utcák legyenek, hogy az omladékokon költő varjak károgása helyett egyszer még gyerekzsivaj tölti be a levegőt. Reménytelen sivárság és tehetetlen kilátástalanság nyomasztotta azok szívét, akik a Babilonból Jeruzsálembe vezető hosszú utazás végén megérkeztek a pusztává tett országba. Lehetetlennek tűnt, hogy itt még valaha egyszer öregemberek és öregasszonyok üldögéljenek békésen beszélgetve, régi örömöket emlegetve, és régi sérelmek után egymással kiengesztelődve. Lehetetlennek tűnt, hogy a város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken. (Olvasd el a textust megelőző verseket!) Lehetetlennek tűnt, hogy Jeruzsálemből újra egészséges, eleven, virágzó város legyen. És ekkor megszólal Zakariás: Így szól a Seregek Ura: "Bár lehetetlennek tűnik.., számomra nem lehetetlen."

Szép ünnep a Húsvét. Magával ragadó a tavaszi megújulás. Örömre hangol a napsütés, a zsendülő vetés, a lágy szellő, a virágba boruló gyümölcsfák, a messzehangzó pacsirtaszó és az éjszakai fülemülecsattogás. De hogy lenne feltámadás? Hogy Jézus Isten egyszülött Fia? Hogy a tavaszi csodánál nagyobb csoda is lenne? Esztelenség vagy komédia! "Szép a virágszál, szebbek a virágnál múló ifjú örömök. Haj, de utolsó ágyunk koporsó.." (371-es ének) Ha így gondolkozol, halld meg Isten személyesen Hozzád szóló szavát: "Bár lehetetlennek tűnik..., számomra nem lehetetlen."

Szép ünnep a Húsvét. A szépnél többé, igazán széppé Istennek ez a Zakariás szájából elhangzó biztatása teszi. Húsvét annak ünnepe, hogy ami az ember számára lehetetlen, az Isten számára lehetséges. (Az evangéliumokban Jézus ki is mondja ezt a mondatot! Lk. 18,27.) És ez a húsvéti üzenet nem csak igazán széppé teszi a Húsvétot, hanem az ünnepen túlmutatóvá, a hétköznapok erőforrásává. Ez adja a húsvéti ünneplés idén elmaradt formáinak a tartalmat. Akiket ez az üzenet megragadott, azoknak idén is volt Húsvétja, a külsőségek elmaradásának dacára.

Nem elég tehát, ha Húsvét csak szép. Valósággal és igazán kell szépnek lennie! Nem elég, ha tudsz Istenről. Nem elég, ha van Istened. Valósággal és igazán legyen Istened! Ez az ígéret is elhangzik Zakariás szájából: "..Istenük leszek, valósággal és igazán." Akkor lesz Isten valósággal és igazán a Tiéd, ha az életed minden területére beengeded. Ha valamire azt mondod, hogy az lehetetlen, akkor onnan kizártad Istent. A lehetetlent is Istennek átadó, azaz a lehetetlen lehetségességében is hívő hit a valóságos és igazi hit. Ettől a hittől ugyan nem válik minden lehetetlen valósággá, de ettől a hittől megváltozik az ember élete. Így mutat túl az ünnep önmagán, és válik üzenete hétköznapjaink erőforrásává és 'mindennek ellenére letörhetetlen' bizalmunk formálójává. Ettől a hittől nem fog minden kérésünk teljesülni, de Isten jelenlétével és megnyilvánulásának lehetőségével mindig számolni fogunk. Így lesz Isten valósággal és igazán életünk része.

Ha Isten életed része, más lesz az életed. Nyitott és bizalommal teljes maradsz 'kétségbeejtő' fejlemények közepett is. Ha nem tudod elképzelni, hogy egyszer minden jóra fordul, hogy van feltámadás és időtlen, személyes, boldogító találkozás a Szeretetben, akkor gondolj Jeruzsálemre! Rendezett utcáira, turistáktól hemzsegő tereire, az "utcákon üldögélő öregekre és a tereken vígan játszadozó fiúkra és leányokra". A virágzó és eleven városra, amelyik talán még ma is a világ közepe. És akkor jusson eszedbe az új, a Mennyei Jeruzsálem is (Jelenések könyve 21. fej.9-27.) - mert az a FELTÁMADÁS! Ámen

Imádkozzunk!

Feltámadott Úr Jézus Krisztus! Erősítsd bennem a bizalmat abban, hogy nincsen lehetetlen a Te számodra. Légy életemnek valóságosan és igazán része, hogy a lehetetlen lehetségessé váljék! Segíts, hogy soha ne rendüljön meg bennem a feltámadásba vetett hitem! Ámen

'Hallgassátok meg az igehirdetés alapigéjét!'

"És most tudom, hogy közületek, akik között jártam az Isten Országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat."
ApCsel. 20. 25-31.

Otthonülő béri és bokori Gyülekezet!

Egyre ritkább az örökre elbúcsúzás. Úgy képzelem, hogy régen, amikor egymáshoz közelállók elbúcsúztak egymástól, mert az egyikük hosszú útra indult (talán idegen országba tanulni, vagy háborúba..), akkor mindkettőjük előtt ott lebegett a lehetőség, hogy soha többet nem látják-hallják egymást. És egész más lehetett az ilyen búcsúzás, mint ma, amikor azt mondjuk: aztán hívj fel mobilon, amikor megérkeztél! Ma nem búcsúzunk örökre. Örökre búcsúzni ugyanúgy illetlennek tűnik, mint a halál közeli lehetőségéről beszélni. Pedig mennyivel őszintébb, komolyabb, igazabb, megrendítőbb és életformálóbb lehet a búcsúzás, ha örökre szól - vagy legalábbis a végleges elválás lehetőségét is kimondja. Mert ekkor már nincs fecsegés, 'jópofizás1 és 'közhelyek öblögetése'. Ekkor súlyos szavak esnek mély csendek között, és az igazsághoz közelebb kerül a lélek. Ez az igazság lehet lesújtó vagy felemelő, mély bűntudatot keltő vagy megtisztító, felszabadító, és ezzel életet formáló. Az örökre elbúcsúzás az élet nagy pillanatai közé tartozik, amit nem szabad elszalasztani vagy 'elkenni': felületesen kezelni, gyorsan túl lenni rajta.

Azért 'beszéltem' erről ilyen hosszan a bevezetőben, mert Pál 'fülünk hallatára' búcsúzik örökre az efezusi gyülekezet presbitereitől: testvéreitől és barátaitól, hitsorsosaitól és lelki gyermekeitől - olyanoktól, akik nagyon sokat jelentettek neki. Amikor most utoljára közöttük van, arról beszél, amit a leginkább a szívükbe akar vésni, mert a további életükben támaszt fog jelenteni. Érdemes végigolvasni az egész búcsúbeszédet, mert az alapige annak csak egy része (ApCsel. 20. 17-38.). Bizonyosan ránk is nagy hatással lesznek Pál szavai, az efezusi vének mindenesetre "nagy sírásra fakadtak és Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt."

Pál búcsúszavai számunkra is fontosak, mert a lényegről szólnak. A mai információáradatban elvész a lényeg és lényegtelen megkülönböztetésének képessége. A lényeg felismerése tudás, a lényegtelen ismerete jólértesültség. A lényegből táplálkozik az élet, a lényegtelenen tengődik. Pál életre (örök életre - dzóé) hívta az efezusi gyülekezet tagjait, és most az életre ad 'lelki ellátmányt'. Minket is életre hívott egyszer az Evangélium, nekünk is szükségünk van 'lelki ellátmányra', kíváncsian figyeljünk hát Pál szavaira!

Pál az Isten Országát hirdette. Nem életvezetési tanácsadást folytatott, nem saját filozófiáját terjesztette, nem lélekgyógyító volt magánpraxisban - egyre többen élnek meg ilyen foglalkozásokban, és nagyon jól! Nem mást és nem kevesebbet, csak ezt: "..hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez" (ApCsel. 14, 15.), és higgyetek az Úr Jézus Krisztusban! Nem csak egy kiragadott részletét hirdette az evangéliumnak, nem csak az élet egy területéről szólt, hanem Isten teljes akaratáról. Ez pedig a Mennyek Országa. "Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek!" Mt. 6, 33. A Mennyek Országa nem más, mint Isten jelenléte a csak az öt érzékünkkel felfogható anyagi világban. Isten Jézus Krisztusban "anyaggá vált" (emberré lett), hogy az Ő jelenléte az öt érzékkel is megtapasztalható legyen egy időre ("Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották." Mt. 13, 17.). Az Igazság megismeréséhez mindennél fontosabb belátni, elfogadni és megtapasztalni azt, hogy a 'láthatatlan világ' létezik és az élet lényegét adja. "Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az Igazság megismerésére." (1. Tim 2, 4.) A Mennyek Országa megtapasztalható valóság. Isten jelenléte az öt érzékkel nem, de hitben mégis tapasztalható gyakorlat, nem pedig ködös elmélet. Maga az élet, nem pedig tanítás az életről! Térj meg az anyagi világ egyedülvalóságáról vallott látásodból, az anyag istenítéséből (vagyis abból, hogy az anyag az élet szülője és hordozója) és az anyagiak utáni hajszából! Ez Isten teljes akarata. Ezt hirdette Pál három évig éjjel és nappal könnyek között, vagyis teljes lelkével, teljes szívével és teljes elméjével. Így mondhatta a minden zsidó által ismert prófétai mondás szellemében: "mindenki vérétől tiszta vagyok." ("Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! - és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon." Ezékiel 33, 8.) Senkinek a veszte nem szárad a lelkemen. Én mindenki felé továbbítottam Isten mindenki számára érvényes meghívóját, amely a Mennyek Országába hív, az Evangéliumot. Semmi más szándék nem vezetett, ezüst, arany nem érdekelt, szolgáltam és osztogattam azt, ami az enyém volt. Közöttetek éltem és dolgoztam, hát láthattátok, hogy számomra mindennél lényegesebb volt Isten jelenlétének megélése, a Mennyek Országa, és mellékes körülménynek tartottam vagyont, ruhát.., autót. Na, ezt nem mondta - de ha ma élne köztünk, biztosan ezt is említette volna!

Búcsúzóul még a jövőbe tekint, és óv a jövendő fonákságok máig élő veszélyétől, amik mind a Mennyek Országának egyedüli fontosságát kisebbítik. Ezek a fonákságok mind az anyagi világ szerinti gondolkodást, haszonlesést, a moly és a rozsda táplálékának halmozását hozzák vissza az "nyáj" (az egyház) életébe. "Jönnek dühös farkasok, ..sőt, közületek is támadnak majd férfiak..", akik élete és szavai rombolják az egyházat, a nyájat, és hiteltelenítik a Mennyek Országába szóló meghívót. És valóban vannak olyanok 2000 éve, akik farkasként élnek a nyájból, világiként az egyházból..

A efezusi gyülekezet vezetőinek, a béri és bokori presbitereknek és lelkésznek is szól Pál intése: "Legeltessétek az Isten egyházát..!" - Őrizzétek a Lényeget, hogy az élet lényege maradjon, amit mindenek előtt keresni kell, és sose váljon a lényegtelen lényegessé! Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus! Mint a Jó Pásztor legeltess minket az Ige szerint, vezess a Mennyek Országának füves legelőin és friss vizű forrásaihoz már ebben a földi életben: tarts meg minket az egyetlen lényeges "látásában"! Óvj meg minket a világ dühös farkasaitól és a közülünk támadó fonákul élő és beszélő férfiaktól! Adj nekünk olyan pásztorokat, akiket Te legeltetsz! Erősítsd bennünk a tisztánlátást, hogy ne vakítson el az anyag csillogása! Segíts bennünket az 'örökre búcsúzások' perceiben, hogy azok a percek a gazdagodás és béke forrása lehessenek! Ámen

'Hallgassátok meg' az igehirdetés alapigéjét!

"Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. Így azonban jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy Őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített.

Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéretet kapta, akinek megmondatott: 'Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.' Azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett."
Zsid. 11. 13-19.

Otthonülő béri és bokori Gyülekezet!

A bibliai hit nem elhívése egy állításnak. A bibliai hit nem életstratégia, amivel sikeresen győzzük le az élettel járó nehézségeket. És főleg nem hit olyan elképzelésekben, amelyeket az ember összeszed, kiválogat magának, mert kellemesek, logikusak, bátorítók.., és megalkot egy saját hitvilágot, majd azt mondja: 'hiszek a magam módján'. A bibliai hit "a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsid. 11, 1.). Ez a hit olyan világszemlélet, más szóval az igazságnak olyan ismerete, ami vallja, hogy a látható világban, mögötte és fölötte és alatta (valahogy úgy, ahogyan Krisztus a kenyérben és borban jelen van - in, cum, sub), a világ láthatatlan része rejtőzik, de egyben meg is nyilvánul, sőt!, nagyobb hatással van az életre, mint a látható világ. A bibliai hit meggyőződése, hogy az élet értelme, értékei, de maga az élet is a láthatatlan és látható világ Teremtőjétől származik, a láthatatlanul de állandóan tevőlegesen és tettlegesen (segítően és fenyítően) jelen levő isteni jóakaratban gyökerezik, onnan táplálkozik és kapja az erőt. A bibliai hit alapja Isten ígéretei, amelyeket kinyilatkoztatott kiválasztott emberek által (próféták) és Jézus Krisztus által. Az Isten ígéreteibe vetett bizalom olyan szilárd reménységgel tölti el a hívő szívét, amely az egész életét (és tulajdonképpen az egész életet) értelmezi: az anyagon és elmúláson túlmutató értelmet ad neki.

Amikor a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét és az alapigét is olvassuk, akkor így értsük a gondolatsorokat indító 'hit által' mondatkezdéseket. Ez a bevezetőben kifejtett bibliai hit magyarázza ugyanis mindazokat a józan észnek és emberi szokásoknak ellentmondó cselekedeteket, amiket a hitben járó emberek 'elkövettek' vagy képesek voltak 'elkövetni', és azokat a csodaszámba menő eseményeket, amiket ezek az emberek megéltek. Ezek közül a legmegdöbbentőbb és legfelháborítóbb Ábrahám hit által elkövetni szándékozott gyermekgyilkossága, amit csak az Isten ígéretébe vetett végtelen és irracionális (esztelen) bizalom magyaráz. Ez az ígéret pedig az volt, hogy Izsákon keresztül lesz számtalan utódja Ábrahámnak. Ábrahám hitte, hogy ennek az ígéretnek a teljesülését még Izsák halála sem tudja megakadályozni. Ezt az Isten ígéretei iránti végtelen és irracionális bizalmat igyekszik szemléltetni a levél írója azzal, hogy ezt az emberi természettel ellenkező és szülői érzéseinket felkavaró őrültséget említi a feltámadáshit példájaként. Így válik Ábrahám a hívő ember példaképévé, a választott nép ősatyjává, az első zsidóvá és a zsidó lét értelmezőjévé. ("Ezt mondták Jézusnak: 'A mi Atyánk Ábrahám.' Jézus így szólt hozzájuk: 'Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek.'" Jn. 8, 39.) A zsidó lét értelme, ez a végtelen és irracionális bizalom Jézus Krisztus feltámadása óta az Egyházban él tovább. ("Ábrahám, a ti atyátok ujjongott azon, hogy megláthatja az én napomat: meg is látta és örült is. .. Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok." Jn. 8, 56-58.)

Az alapige még egy tanulságos és nagyon lényeges igazságot említ: "Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek rajtuk az ígéretek." A pátriárkák, élükön Ábrahámmal, feltették életüket Isten ígéretének, elhívásának bizonyosságára, és úgy élték le az életüket, úgy mentek ki az anyagi világból, hogy ezek az ígéretek nem teljesültek. Micsoda kínos csalódás! Milyen megalázó életkudarc! - mondhatja a hitetlen ember. Íme, még az Írás is az ígéret megbízhatatlanságát bizonyítja - gondolhatja kajánul a csak a láthatókat elfogadó és csak az anyagból élő ember. Ábrahám, Izsák, Jákób betelve az élettel, békességben 'távoztak' ebből az árnyékvilágból, de nem az Életből! Ezt nem láthatják a hitetlenek, és ez a meggyőződés él a bibliai hittel hívőkben. Isten ígérete boldogságról, örök életről, szeretetétől elválaszthatatlan kapcsolatról olyan valóság volt a számukra, amely felülemelte őket a pusztán anyagi léten. Tudták, hogy "idegenek és jövevények a földön", a pusztán anyagi világban, és jelét adták annak, hogy tudnak egy igazi hazáról, ahova távozni fognak, és amit már ebben az életben keresnek. Isten ígéretei arra a hazára irányulnak és abban a hazában teljesülnek igazán. Az ígéretek valójában nem e földi életre szólnak, bár az ígéretekben bízók e földi életében is csodás győzelmek és szabadulások történhetnek. A bizonyos, elvehetetlen beteljesülés "abban a városban lesz, amit Isten készített, abban a mennyeiben, ami után vágyakoznak".

A Zsidókhoz írt levél, ahogyan az egész Szentírás üzenete azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a földi életet áthatja, irányítja és értelmezi Istennek a szeretet láthatatlan, időn és téren túli, örök világáról bizonyságot tevő ígérete. Ennek az ígéretnek beteljesülése bizonyos azok életében is, akik "hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg, és azok életében is, akiket megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük, megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt, még bilincseket és börtönt is, megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket.."(Zsid. 11, 33-37.) Hitünk igazsága nem függ életünk sikeres, szerencsés, egészséges alakulásától, nem emel ki az életből, de olyan meggyőződést ad az Életről, ami felülemel testi életünk és földi boldogságunk őrzésének és keresésének kényszerén. Ismerjük Jézus mondását: "Aki meg akarja menteni az életét énértem, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt." (Mk. 8, 35.)

Nem annak az élete kudarc, aki emberi szemmel nézve szerencsétlen, de ismeri az Igazságot, hanem annak az élete kudarc, aki egy életet leél az anyag és az anyagiak bűvöletében. Ábrahám ismerte az Igazságot, más szóval hittel ajánlotta fel Izsákot és hitben halt meg, idegen és jövevény volt a földön, a mennyei után vágyakozott, Istenének nevezte a Teremtőt - és várost készített számára az Isten. Mindez Rád is igaz, béri és bokori Testvérem, ha a hited, ami által élsz, és amiben meghalsz, végtelen és irracionális bizalom az Isten Jézus Krisztusban adott ígérete iránt. Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, add nekünk Ábrahám hitét, hogy sose kételkedjünk a Jézus Krisztusban kapott ígéretekben! Erősítsd bennünk minden kétségbeejtő élethelyzetben a végtelen és irracionális bizalmat a Te megtartó kegyelmed iránt! Ámen

'Hallgassátok meg' az igehirdetés alapigéjét!

"Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: 'Ne tégy kárt magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!' Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: 'Uraim, mit kell cselekedjek, hogy üdvözüljek?' Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!' Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével hisz az Istenben."
Apostolok cselekedetei 16, 25-34.

Otthonülő béri és bokori Gyülekezet!

Hogyan lesz valakiből Krisztus-hívő ember? Fontos kérdése ez a mindenkori egyháznak, Isten igéjének hirdetésével megbízott lelkészeknek, minden hinni vágyó, de hinni nem tudó keresőnek is. De erre a kérdésre tudni kell válaszolni a hitben járó embernek is - értenie kell saját hitre jutását, őrizkednie kell a lelki gőgtől, és meg kell őriznie a feltámadó kétségek között a hitét. Erre a kérdésre ad választ ez a bibliai szakasz.

Poeta nascitur, orator fit. A költő születik, szónokká válik az ember - tartja a latin. Tehát vannak képességek, amikkel születünk és vannak, amiket szerzünk. A velünk születő képesség kegyelmi ajándék, a megszerzett képesség akarás és szorgalom dolga. Lényeges igazsága az életnek, hogy Krisztusban hívőnek nem születik senki, ahogyan pedig Petőfi Sándornak születni kell. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a valódi hitet nem lehet megtanulni, begyakorolni, szorgalmas tanulással elsajátítani, ahogyan a beszédhibás Demoszthenész 2400 évvel ezelőtt a tengerparton kaviccsal a szájában nagyhatású szónokká 'kínozta magát'. Bizony, ez az igazság: nem lehet sem hívőnek születni és nem lehet hívőnek kitanulni sem. Sokakat oda juttat a hit utáni vágyakozás vagy az őket körülvevő közösség elvárása, hogy megpróbálják hívővé 'kínozni magukat'. Ami azonban sikerülhetett Demoszthenésznek a szónoklásban, nem sikerülhet kegyelmi ajándék nélkül a keresztény (és sokszor szeretetlen, törvényeskedő!) elvárásoknak megfelelni akaró jószándékú 'próbálkozónak': az ilyen igyekezetnek az eredménye csalódás, örök kétségeskedés, megfelelési kényszer, 'egyházi idegbaj' (ekkleziogén neurozis) - lelki rabság és nem lelki szabadság.

Hát akkor hogyan lesz valaki Krisztus-hívő ember? A válasz: "Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten Országát." (Jn. 3, 3.) Ez az egyszerű válasz, amit egyébként maga Jézus ad a kérdésünkre, azt is elárulja, hogy Krisztusban igazán hinni annyit jelenti, mint meglátni a Mennyek Országát. A jézusi válasz azonban nem teszi könnyen érthetővé, könnyen megvalósíthatóvá a hit elnyerését - továbbra is titok övezi, ahogyan minden csodát titok övez: "A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." (Jn. 3, 8.) A hitre jutás tehát újjászületés - ahogyan minden születés, úgy ez is, kegyelmi ajándék, amit később gondozni, táplálni kell, mint minden újszülöttet. A költő születik, szónokká válik az ember - a krisztushitre újjászületett emberre egyszerre mindkettő igaz: kívánni kell és kapni kell és mindig jobban azzá válni kell.

Pál, akit a pogányok apostolának neveznek, eljut Filippibe is, a Mennyek Országáról beszél, és annak meglátására hívja az embereket. Egy Lídia nevű asszonynak "az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond" (16, 14.). Hitre jutott, megkeresztelkedett, és házába fogadta Pált és Szilászt. Így is újjászülethet valaki.

Később Pált és Szilászt börtönbe vetik. Nem esnek kétségbe - mondhatni, már megszokták. Éjféltájban imádkoznak, énekkel magasztalják az Istent, a többi fogoly pedig hallgatja őket. Pál és társa azt teszi, amit előző nap délben és szabadon is tettek: a Mennyek Országát hirdették szóval és tettel. Bizonyosan nem csodás szabadulásért imádkoznak, nem magukért aggódnak: Istent magasztalják, dicsérik. Nem félnek azoktól, "akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik" (Mt. 10, 28.). És ekkor csoda történik: hirtelen földrengésben kinyílnak az ajtók, lehullanak a bilincsek, íme, mindenki futhat, amerre lát. Ha szabadulásért imádkoztak volna, most hitben megerősödve, hálás szívvel inalnának minél távolabbra Filippitől.. Ők azonban csodálkozva ülnek a helyükön a sötétben.. És ekkor futva jön a megrettent börtönőr, látja a tárva-nyitva álló, bizonyosan már üres börtönt, és elfogja a kétségbeesés: nem felelt meg feladatának, és ezért felelősségre fogják vonni. Ennél már a halál is jobb.. Pálnak a börtön sötétjéből hangzó szavára megáll kezében a maga ellen fordított kard: 'ilyen nincs!..., ezek nem léptek meg?..., kik ezek?....nem félnek veréstől, haláltól, emberek gonoszságától? Ilyen akarok én is lenni, közéjük akarok én is tartozni!' Micsoda megtisztító élmény! Micsoda megkönnyebbülés! Az eddig félelmekbe zárt élete előtt milyen új, végtelen távlat nyílt meg! Minden büszkeségét feladva, az új világba, a Mennyek Országába nyert bepillantástól lenyűgözve borul Pál és Szilász elé, és a leghőbb vágyát kifejező kérdést (a mi kérdésünket!) teszi fel: "Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" (Másként: Hogyan lehetek Krisztus-hívő ember?) Pál válasza: "Higgy az Úr Jézusban...!" Vagyis: bízd Rá az életedet, és meglátod a Mennyek Országát! Még azon az éjszakán megváltozott az élete: azelőtt parancsolt és félt, most szolgál és örvendezik egész háza népével..

Miről beszél nekünk ez a történet? Arról, hogy hogyan lesz valakiből Krisztus-hívő ember. A kiinduló kérdésünkre ad választ. Elmondja, hogy Isten, ha kell, a földet is megrengeti azért, hogy felhívja magára a figyelmet (- de az életedet biztosan!) Elmondja, hogy az övéinek viselkedése nyitotta fel a hitetlen szemeit arra, hogy a Mennyek Országa biztosabb, erősebb, mint az alapjaiban megrendülni képes föld. És elmondja, hogy az újjászületés előtt eljut az ember a kétségbeesés, a 'leborulás' állapotába, amiben őszintén tör fel a szívből a kérdés: Mit kell tennem, hogy üdvözüljek, hitre jussak? Végül elmondja a történet, hogy megváltozik az újjászületett ember élete: szolgál és örvendezik. A történet alapján belátjuk, hogy a börtönőr és háza népe soha nem jut hitre, ha nem találkozik Isten embereivel a földrengésben (kegyelemi ajándék), és soha nem jut hitre, ha nem borul le eléjük megrendült lélekkel, szívében és ajkán az esdeklő kérdéssel: Hogyan jussak hitre?

Több ez a történet egy régi csoda elbeszélésénél. Hogy hogyan lesz a költő és a szónok, azt egyszerűen kifejezi a latin mondás, de hogy hívő keresztény hogyan lesz az ember, azt ilyen és hasonló történetekkel mondja el a Szentírás. Egyszerűen kifejezni a választ ugyanis nem lehet: Mert "a szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy.." Ámen.

Imádkozzunk! Úr Krisztus! Add meg nekünk a hitre jutás kegyelmi ajándékát! Segíts minket, hogy találkozzunk Hozzád tartozókkal, akik szavai és viselkedése meggyőz minket a Mennyek Országa valóságáról! Emelj fel bennünket, amikor lélekben összetörve leborulunk, és Utánad kiáltunk! Ámen