Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
5. BEGY
Táborzáró
 

Táborzáró

Délelőtt már érződött, hogy valaminek a végére értünk. A szokásos napirendi programok közé bekerült az összecsomagolás és a hálóhelyek rendbe tétele. Délig agyagoztunk, egy közös munkával zártuk a kézműves foglalkozások sorát. Volt, aki befejezetlen munkáján végezte az utolsó simításokat. Így készültek el a butykosok, mécsestartók, tálak és figurális munkák.

Thuránszky István vállalta az ebéd elkészítését. Kenyérlángost sütött mindannyiunknak. A lángosok kiszaggatásában az ifik, de kisebbek is segítettek.

Délután három órától kezdődött a táborzárás. Kiállítottuk a tábor alatt készített alkotásainkat, énekeltük a tanult dalokat, majd táncházzal és értékeléssel zártuk a tábort.


Ima kis nehezítéssel

Bériek énekelnek

Benji kísér

Záró kézműves foglalkozás

Karcsú sellő

Finisben

A lángos kiszaggatása

Lángossal tápláltál minket.

Terülj asztalkám

Széles László furulyál

Zenés táborzáró

Énekszóval

Tánccal

Kiállítással

Értékeléssel

Záró táncház - videó1

Záró táncház - videó2

Záró táncház - videó3
Társoldalak
Képek az 5. Begyről
Kirándulás
Táncház
Képek a kiállításról
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster