Béri Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Béri Evangélikus Egyházközség
Szálláslehetőség
Szálláslehetőség
 

Szálláslehetőség

A gyülekezeti ház: kb. 60 személyt befogadó gyülekezeti teremmel, irodával, teakonyhával és 12 fős ifjúsági szállással rendelkezik. 2007. június 2-án szentelte fel dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, az Északi Egyházkerület püspöke.

Az épületet Ágó Mátyás tervezte. Közösségi terei, és a mai igényeknek méltán megfelelő profán célokat szolgáló helységei, valamint festői környezete teszik alkalmassá vendégfogadásra és táboroztatásra. Szívélyesen invitálja az érdeklődőket, felekezeti hovatartozás nélkül, Thuránszky István a gyülekezet lelkipásztora, és a gyülekezet minden tagja.

Bér a Cserhát hegység egyik zsáktelepülése. Közút tovább nincs, de miért kellene tovább menni? Gyönyörű a táj, vonzók a település épített hagyományai, látni még hagyományos palócházat, lombok között megbúvó vízimalmot, és parasztbarokk homlokzatokat. Itt lehet még találkozni igazi vendégszeretettel, falusi idillel. Hívogatón magasodik minden fölé a templom tornya gótikus ablakaival és barokk toronysüvegével. A templomdomb alatt és a környező lankák földútjai mentén hangulatos, kőből falazott pincebejáratok fehérlenek. Néhány kilométernyi járóútra a községtől a Nagy-hegy andezit oszlopai magasodnak. Emlegetik andezit ömlésnek is, oldalában nagy összefüggő kőtengerrel, melyet még nem hódított vissza a vegetáció. Erdőn átvezető földutakon lehet eljutni Vanyarcra, Bercelre, Bujákra, és a Szanda várhegy romjaihoz. 5 km aszfaltút vezet Szirákra, ahol a kastély, látogatható termeivel és parkjával, nyújt látnivalót. Tovább haladva Egyházasdengelegre jutunk, ahol a temetőben szépen helyreállított román-gótikus stílusú templomocska áll. Nagyobb közeli település a Mátra aljában Pásztó. Távolabbi Szécsény és Balassagyarmat. A közeli Bujákon a hegyoldalban zarándoktemplom és kolostor vonja magára a tekintetet, tőle néhány kilométerre a bujáki vár romjait lehet látogatni, ahonnan fenséges kilátás nyílik a közvetlen környékre, de ellátni a Mátráig és az Alföldig is.

**E helyen bíztatjuk az érdeklődő magánszemélyeket, családokat és közösségeket, hogy az alábbi elérhetőségen vegyék fel a kapcsolatot velünk! 12 fő felett egy másik vendégház is rendelkezésre áll. Kívánságra segítünk az étkezés megoldásában, programok szervezésében, igény szerint tudunk lovaglást és lovaskocsizást biztosítani.**

Thuránszky István, Tel.: 06/20/8242821 Cím: 3045 Bér, Szabadság tér 1. Email-cím: istvanthuranszky@gmail.com

Társoldalak
Széchenyi 2020
Igehirdetések a KORONAVÍRUS járvány idején
Lelkésziktatás 2009
Hálaadás 2012
Hálaadás 2009
Felújítás 2012
Templomfestés
Kölcsönözhető könyvek
10. BEGY
9. BEGY
7. BEGY
6. BEGY
5. BEGY
4. BEGY
Elérhetőségeink
Rólunk
Képek
Archívum
 
Képek

Gyülekezeti ház
Ökumenikus gyermektábor a gyülekezeti házban
Március 15-én a gyülekezeti teremben
A gyülekezezi terem: Joób Emese éneket tanít
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster